Monday, July 22, 2019

Minimalista leszek?

Akik ismernek tudják, hogy az életemben akkor is káosz van, amikor minden rendben van. Ellentmondásos? Az bizony. Most például irigylésre méltó életem van, nem kell aggódnom semmi miatt, mégsem vagyok képes kikapcsolni az állandó belső feszültséget. Talán ez vezetett el oda, hogy megpróbáljak kikeveredni ebből az útvesztőből.
Most azt gondolom, hogy szemléletváltásra van szükségem, életmódomat és a környezetemet kell megváltoztatnom ahhoz, hogy megtaláljam azt a nyugalmat, amire mindig is vágytam.

Az első lépés spontán jött, egyáltalán nem tudtam, hogy ez csak a kezdet. Kb. 3 hónappal ezelőtt megérkezett egy csomagom az Aliexpress-ről: egy elektromos cigaretta volt benne, amit csak azért rendeltem, mert nagyon megtetszett. Nem volt konkrét célom, csak ki akartam próbálni. Anno volt már egy kísérletem egy patronos e-cigivel, de hamar ráuntam, az íze nem volt túl kellemes és hamar lemerült az akkumlátora, elég kezdetleges darab volt. Szóval megérkezett a kütyü, elkezdtem használni, párhuzamosan a dohányzással, és azt vettem észre, hogy sokszor szívesebben nyúlok az elektromos cigihez, mint a dohányhoz. Ez nagyon meglepett, mivel nem terveztem, hogy leszokom a dohányzásról, hiszen már vagy százszor kudarcot vallottam ezen a téren, és amúgy is szerettem bagózni. Valahogy mégis két hét elteltével úgy döntöttem, megpróbálom a lehetetlent, nem gyújtok rá. Azóta eltelt 2 hónap, 2 hét és 2 nap (de ki számolja) egyetlen cigaretta nélkül. Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy ilyen könnyű lesz, az első néhány nap óta szinte nem is hiányzik. Persze tudom, két hónap még nem leszokás, de most úgy látom jók az esélyeim, sokkal szabadabbnak érzem magam.

Azt hiszem ez a pozitív érzés indította el azt a gondolatot, hogy jót tenne nekem, ha egyéb felesleges dolgoktól is megszabadulnék, hiszen csak nyomasztanak. Rengeteg tárgy vesz körül, a nagy részüknek sem helye, sem funkciója nincs. Viszont állandóan pakolni meg kerülgetni kell őket. És egy telezsúfolt hatalmas szekrény mellett állva is azt érzem - ugye ismerős? -, hogy nincs egy rongyom amit felvegyek. A garázsban 5 év után még mindig sok olyan dobozom van, aminek a tartalmára már nem is emlékszem, nyilván nincs nagy szükségem rájuk. A felsorolást hosszasan folytathatnám, de inkább jöjjön a konklúzió: muszáj szelektálnom.
Az internet tele van inspiráló ötletekkel, videókkal, módszerekkel, mindenki kedvére válogathat és kombinálhat. Nekem tetszik a minimalista szemlélet, abszolút azt az irányt mutatja, ahová tartani szeretnék. Hogy mit is jelent ez? Nekem a legjobban az a megfogalmazás tetszik, hogy a minimalizmus (nem a művészi irányzat, hanem az életmód) önként vállalt egyszerűség. A kevesebb több. Bele tartozik a környezettudatosabb életvezetés is. És még sok minden, amit remélem együtt fedezünk fel.

Múlt héten vettem egy nagy levegőt, és nekiláttam a gardrób átválogatásának. Nem akarlak azzal hitegetni, hogy ez könnyű dolog, mert nem az. A szívem szakad meg néhány szép darabért, na de lássuk be, évek óta nem férek beléjük, csak azért őrizgetem őket, mert majd ha megint karcsú leszek... talán nem leszek, vagy ha mégis, biztosan meg fogom oldani az öltözködést. Eddig még sosem kellet meztelenül mászkálnom azért, mert nem tudtam magamra venni semmit. Aztán ott vannak a valaha volt kedvencek. Hogyan is válhatnék tőlük? Rá kellett jönnöm, hogy a régi kedvencek nem új kedvencek! Azóta változott az alakom, az ízlésem, ma már a szekrény mélyére száműzve várják ezek a letűnt sztárok a nyugdíjazást. És mi a helyzet a sosem hordott darabokkal? Amiket majd a megfelelő alkalommal fel fogok venni, de valahogy az alkalom sosem jött el. Summa summarum, végül öt nagy zsákot töltöttem meg felesleges ruhákkal (és még nem értem a végére),  másnap el is adományoztuk őket. Még rettentően távol állok a kapszulagardrób kialakításától, de elindultam az úton. Az első élmény: nemcsak a dohányzás elhagyása miatt lett könnyebb a légzés. 

A legjobban talán az tetszik a Youtube-on talált videókban, hogy mind arról szól, hogy ez egy folyamat, amit a saját tempód diktál. Senki sem lesz egyik napról a másikra vásárlásmániásból minimalista. Nincs két egyforma élet, nincs két egyforma gardrób, otthon, stb., akit érdekel ez a kihívás a legjobb, ha a maga módján éli meg. Nem verseny, nem kell összemérned magad másokkal, inkább egy önismereti utazás, amit nyugodtan élvezhetsz is.

Azt tervezem, hogy ebben a blogban gyűjtöm össze azokat az információkat és saját tapasztalatokat, melyekkel az izgalmas, mégis nyugalmat eredményező kalandban találkozok. Szeretném megosztani a felfedezéseket, nehézségeket, módszereket és véleményeket, hátha mások életében is most jött el az idő a változásra és együtt járhatjuk ezt az utat.

No comments:

Post a Comment